*

Megható és nevetséges, szép és álszent tettek és beszédek sorát látom-hallom Gyurcsánytól. De mennyire hihetek Gyurcsány emberiességi harcának őszinteségében? Miért hinnék olyan embernek, aki az ország vezetőjeként – utólagos őszinteségi rohama szerint is – évekig „trükközött” és hazudozott a választóinak?

Mennyire hitelesek azok az emberek, akik szétszedik az ország egyetlen jelentős baloldali pártját, aztán ütemes kiabálással összefogást követelnek azoktól, akiket otthagytak? Melyik gondolat volt őszintébb, a szétszedés vagy az összefogás? A kettő együtt csak akkor igaz, ha egy még fontosabb szándék, az „oszd meg és uralkodj” vezérel.

Mennyire hiteles, hogy miközben a zsidó állam folyamatos élet-halál harcát vívja a muszlimokkal, a zsidó közéleti szereplők könnyeket ejtenek értük, és befogadásukat követelik? Mennyire hihető, hogy kizárólag emberbaráti szeretet sarkallja a liberálisokat ázsiai és afrikai muszlimok tömeges bevándorlásának támogatására?

Az egyesült Európa felé tett első konkrét lépés a Páneurópai Unió létrehozása volt. Szellemi atyja, Coudenhove-Kalergi 1923-ban ezt írta: „A jövőbeni ember keverék faj lesz. Európa számára egy jövőbeni európai-ázsiai-negroid fajt kívánok, hogy biztosítva legyen a személyiség sokoldalúsága... A vezetőket majd a zsidók adják, mert a gondviselés megajándékozta Európát a zsidókkal, akik hosszú üldöztetésük során ésszel megáldott nemes rasszá váltak.” Nézem a napjaink történéseiről készült videót európaiak, ázsiaiak és afrikaiak fentebb kívánt keveredéséről – és Európa végét látom. Produkált már a zsidóság néhány igen véres, kudarcba fulladt társadalomszervezési kísérletet. Ne adja Isten, hogy ez legyen a következő.

Igazi rasszista, nacionalista, náci gondolat az, amit Coudenhove-Kalergi leírt. Bár a második világégés óta ezzel a váddal szinte kizárólag Hitlert és a németeket illetik, de 80-100-120 éve hemzsegett a világsajtó a zsidóság felsőbbrendűségét, vezető szerepre való elhivatottságát hangsúlyozó írásoktól. A zsidóság pedig e hit valóra váltására a pénzügyi és gazdasági hatalom kisajátításával, a kommunista világrend létrehozásával, a tudományos élet, oktatás, sajtó és politika feletti dominancia megszerzésével változatos irányú, többnyire eredményes, néha kudarcba fulladó kísérleteket folytatott – és folytat. Láthatjuk, hogy az eszközök skálája széles, látszólag néha egymásnak indokolatlanul ellentmondanak. Egyetlen tényező közös bennük, a zsidóság irányító szerepe. Annyira eredményesek voltak, hogy Hitler ebbe kicsit (nem kicsit) beleőrült, és a németséggel egy konkurens felsőbbrendű fajt léptetett színre, végül pedig tébolyult borzalmakat követett el a zsidóság ellen. Az iszonyú következmények miatt ma már németek és zsidók is nagyon vigyáznak, hogy ne beszéljenek nyíltan a világ vezetésére irányuló ambícióikról.

Mind a zsidóság, mind a németség számára látványos eredményességet hozott a felsőbbrendűségükbe, elhivatottságukba vetett hitük. Azóta kísérletek igazolják ennek mély pszichológiai megalapozottságát. A kiváló (vagy éppen gyenge) képességek sugalmazása meghozza a hitnek megfelelő (kiváló vagy gyenge) eredményt az oktatásban és a munkavégzésben.

(Amúgy az 1900. körüli évtizedekben – Darwinnak a fajok evolúciós harcáról és Nietzschének a felsőbbrendű emberről felvetett nézetei nyomán – élénk, és rokonszenvező vita folyt a témában az értelmiségi elit soraiban világszerte, aminek aztán a holokauszt borzalmai vetettek véget.)

S ha már a népvándorlás kapcsán zsidóságot és németséget szóba hoztam, eszembe jut Ceglédi Zoltán, aki kedvenc műsoromban elnéző gúnnyal emlegette annak a szélsőjobbos vádnak az abszurditását, miszerint a zsidók a muzulmánok bevándorlását támogatnák, és a történelemben való tájékozatlansággal vádolta őket.

Pedig pontosan ez történik, és a dolog – éppen a távolabbi és közelebbi történelmi előzmények miatt – annyira abszurd, hogy az emberben szükségszerűen vetődik fel a kérdés: miért? Miért segítik a zsidó emberek tevékenyen a muszlim bevándorlókat, és miért támogatják oly sűrűn lelkes, érzelmes és szemrehányó nyilatkozatokkal az Európába való betelepítésüket?

Először is ne zárjuk ki a legjobb indulatú feltételezés lehetőségét. Talán magukévá tették a legbékésebb erkölcsi elveket, és (bár Izraelben folyamatosan kemény – néha háborús bűnökkel vádolt – harcot folytatnak a palesztin muszlimokkal, és szétbombázni tervezgetik az iráni muszlimok atomlétesítményeit), Európában igaz szívvel szeretik őket a legkeresztényibb „... megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” elv szerint.

Másik lehetőség a fent említett kevert népességű, multikulturális, nemzeti identitások nélküli, marakodó párhuzamos kultúráktól szabdalt Európa létrehozása – az oszd meg és uralkodj szándékával. (Amíg a bevándorlás-özön miatt egymást marják az amúgy szövetséges országok, a lankadó figyelem mellett például könnyebben tető alá hozható egy USA számára kedvező kereskedelmi megállapodás a TTIP tárgyalásokon.)

Elképzelhető egy összeugrasztási szándék a háttérben. Rázúdítani a muszlimokat Európára, hadd derüljön ki, hogy ők sem képesek békében egymás mellett élni velük, s így egy jövőbeni összecsapásban Európa esetleg könnyebben állna Izrael mellé.

Reális oknak látom még a zsidó emberek részéről sokszor érezhető fura agresszív-defenzív viselkedést, ami rögtön erősödik, ha más kultúrával szembeni védekező tiltakozást észlelnek, mintha attól tartanának, hogy ez eszkalálódhat az ő kultúrájukkal szembeni tiltakozássá. (Az ATV egy műsorában kifejezetten utalt is erre a félelemére egyik résztvevő, amikor a kormány bevándorlás ellenes lépéseiről beszélgettek.) Meggyőződésem, hogy alaptalan ez a félelem. A nyugati civilizáció annyira zsidó-keresztény – a domináns Egyesült Államok meg főleg –, hogy már a pápa is következetesen zsidó-keresztény kultúráról beszél.

Az utolsó lehetőséget leírni sem szeretem. Mégis, vonakodva bár és erős kétségekkel, de nem tartom teljesen kizártnak, hogy egyes nagyhatalmak elérkezettnek látják az időt erejük összemérésére, és ehhez akarnak megfelelőnek ható indokokat teremteni a túlszaporodó ázsiai és afrikai muszlimok Európára zúdításával. Több oka is lehet ennek a szándéknak, többek közt például pontosan a világ fenntarthatatlanul túlszaporodó népességének radikális csökkentése. (Mennyi köze van ehhez a zsidóságnak? Annyi, hogy a legerősebb – és egyúttal egyik legnagyobb bajkeverő – nagyhatalom az az Egyesült Államok, amelyet a zsidóság irányít, ahogy azt Ariel Saron mondta Simon Pereznek egy választási vitában. Nem kétséges, hogy most éppen az amerikai politika keserű következményeit nyögjük.)

Tisztában vagyok a kockázattal, amit egy ilyen írás jelent. Hitler gaztettei óta az, aki a zsidóság tetteit bírálni meri, minimum kiírja magát a művelt világból. (Erről persze Voltaire jut eszembe: „Ha tudni akarod ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod”.) De ahogy Tom White írta 2005-ben: „A nagy mumus, amit össze kell törni, a félelem hideglelése a lehetőség miatt, hogy az embert antiszemitának nevezik. Ez manapság sokkal súlyosabb társadalmi bűn, mintha keresztényellenesnek neveznék. Az utóbbival még sikert is lehet aratni, de egész biztos, hogy nem vált ki sok bírálatot. Viszont ha az embert antiszemitának nevezik, az a megsemmisülés, … az ember kiközösíti magát a civilizált emberek közül.” („Egy izraeli választ ad a zsidó kérdésre”)

Mégis meggyőződésem (zsidó tanáromtól tanultam még gimnazista koromban, hálás vagyok érte), hogy jogom, kötelességem a gondolataimat nyilvánossá tenni, ha a társadalom számára fontosnak tartom. És most így gondolom, mert aggódom Európáért, aggódom a világért, aggódom gyermekeim és unokáim jövőjéért.