Erdély
Kétségtelen, hogy az EU és az elődszervezetek alapítói legfontosabb céljuknak tekintették a népek (mindenekelőtt persze a németek és franciák) közötti viták csillapítását, komolyabb konfliktusok megelőzését. Ezt leginkább az emberek és cégek kapcsolatainak, gazdasági együttműködésének megkönnyítésével kívánták elősegíteni, de a mód igazából most mellékes. Lényeg, hogy a konfliktusmegelőzési, konfliktuscsillapítási szándékot első számú európai uniós értéknek tekinthetjük.
Ehhez képest Juncker, az EU legnagyobb felelősséget viselő vezetőjeként kimondottan provokatív, konfliktuskeltő kijelentéseket tett egy kényes, bizonyos szempontból máig lezáratlan (mert ma is mindennapi konfliktusokat okozó) kérdésben, ami az EU egyik nemzete számára a megoldatlanság, veszélyeztetettség, üldözöttség érzése miatt ma is egy be nem gyógyult seb...
*
Juncker felelősségét kicsit sem csökkenti, hogy akár személyes sértettséget is érezhet Orbán és a magyarok iránt, amiért folyamatosan keresztbe tesznek annak az EU megváltoztatására irányuló szándéknak, aminek ő személy szerint nagy szószólója.
A román nacionalistákon (és ezek szerint a balliberális-progresszív EU-eliten) kívül mindenki számára nyilvánvaló, hogy az I. világháború utáni békediktátummal a győztes nagyhatalmak gyalázatos igazságtalansággal bántak el a magyarokkal, amikor a népek önrendelkezési jogára hivatkozva, de azt a magyarok esetében látványosan semmibe véve úgy szedték szét a Habsburg Monarchiát, hogy a magyarok egyharmada Magyarország új határain kívülre került, bár a kívül rekedtek jelentős része színtiszta vagy többségi magyar területeken élt az új határok túloldalán.
Arra is emlékeztetnék, hogy az a román lépés, amit most Románia és a Juncker-féle EU ünnepelni készül, százszor jogszerűtlenebb volt, mint a katalán különválási szándék, amit Juncker és az EU hibának tartott és nem is ismert el, bár legitimitását népszavazás erősítette. Az 1918-ban Romániához csatolt területen élők alig több, mint fele volt román, a másik felétől (nagyobbrészt magyaroktól és németektől) viszont senki nem kérdezte, hogy ők mit akarnak. A románok egyszerűen kihasználták a történelmi pillanatot, amikor a magyarok tehetetlenek voltak egy vesztes világháború végén, fegyverletételre kötelezett hadsereggel és önálló működésre még képtelen elittel. Kiraboltak egy mások által megvert, földön fekvő, magatehetetlen ellenfelet. Nincs ezen mit ünnepelnie Európának, ez az európaiság megcsúfolása volt.
Nyilvánvaló, hogy ma már senki nem akar határokat módosítani, ennek az EU-n belül nem is lenne semmi indoka. Viszont kimondottan szükség van arra, hogy az EU végre foglalkozzon az egyes államokon belül kisebbségben élő őshonos népek kollektív jogaival, mert semmilyen személyes emberi jog nem pótolja azokat. Szükség van arra, hogy a kisebbségben élő népek szabadon megélhessék saját identitásukat, a lehető legszélesebb körben használhassák saját anyanyelvüket és nemzeti jelképeiket. A többségi nemzeteknek pedig ne legyen módjuk betelepítésekkel megváltoztatni az etnikai arányokat, ne legyen módjuk többségi nemzeti jelképeik provokatív használatára (a főtereken lobogó, egészen hihetetlen méretű román zászlókra gondolok például), és ne tarthassanak a kisebbségek megalázására alkalmas (tehát alapjogot, emberi méltóságot is sértő) ünnepségeket a kisebbségi területeken. Aki járt Erdélyben az elmúlt években, tudja miről beszélek.
Ami pedig Junckert illeti, újabb bizonyságát adta nemcsak személyes tahóságának, hanem a egész mai balliberális-progresszív EU-elit erkölcsi megkérdőjelezhetőségének és politikai inkompetenciájának is.
