Az emberiség csodái és súlyos problémái is közösségi, társadalmi produktumok. Mit alkotott volna Newton, ha eszkimónak születik, vagy Einstein, ha pápuák között éli az életét? Komponált volna Örömódát egy maszáj Beethoven? Minden elismerésem e népeknek a különleges kultúrájukért. De az emberi faj fejlődése szempontjából fontos történések, a kiemelkedő egyének legzseniálisabb alkotásai is elképzelhetetlenek olyan kultúrák nélkül, amelyek az előző nemzedékek megőrzött, felhalmozott, új generációknak gondosan megtanított tudásával, és az alkotáshoz szükséges körülmények megteremtésével (régi és kortárs közösségek aktív és passzív közreműködésével) biztosítják a fejlődéshez szükséges feltételeket.

Az ember társas lény, családi, törzsi, települési közösségekben élt ősidőktől. A törzsek nemzetekké szerveződtek, kultúrák, civilizációk jöttek létre. Ma pedig e természetes közösségeken túl ezerféle érdeklődés- és foglalkozásspecifikus közösség szerveződött és működik világszerte. A közösségeknek van kulcsszerepük az emberiség fejlődésében, és ennek tükröződnie kell a jogrendszerben. Ha közösségben biztosítjuk a fennmaradásunkat (az adott színvonalon nem is lehet másként), akkor a viselkedésünkre vonatkozó szabályokban nem eshet a főhangsúly az egyéni jogokra. Abból kell kiindulni, hogy jogod akkor van bármire is, ha teljesíted önmagad és közössége(i)d fenntartásával és védelmével kapcsolatos kötelességeidet.

Ami pedig az egyik ember számára jog, az mindenki más számára korlátozás, bizonyos esetekben kényszer, abúzus, fenyegetés, kizsákmányolás. Ez még az élethez való jogra is igaz, erről szól a fajok, rasszok (és lényegét tekintve kisebb közösségek, osztályok, sőt egyének) között is folyó evolúciós harc. Az élet evolúciós küzdelem, ennek mindig legyünk tudatában. Bajba kerülünk, ha a – szükséges és előnyös – világszintűvé vált együttműködés és kölcsönös segítségnyújtás mellett ezt szem elől tévesztjük.

Mindezek miatt az emberi kapcsolatokat meghatározó főszabályok nem lehetnek egyénekre vonatkozó „emberi” alapjogok, hanem csakis egyénekre és közösségekre egyaránt vonatkozó szabályok – e szabályok lényege pedig semmiképpen nem a jogok önmagukban, hanem jogok, kötelességek, felelősségek és korlátok elválaszthatatlanul összefüggő rendszere.

A nemzetközi jogrendszert alapjaiban újra kell gondolni ennek szellemében:

• Nemcsak személyeknek, szervezeteknek, de nemzeti és civilizációs közösségeknek is joguk van saját területeiken saját szabályaik szerint élni és azt megvédeni, amíg az nem sérti más személyek és közösségek ugyanilyen jogait. Más nemzetek, rasszok, vallások, társadalmi csoportok elleni uszítás tilalma nem írja felül a bírálat és az önvédelem jogát;
• Jogainknál is fontosabb felelősségeink és kötelességeink vannak önmagunkért, saját közösségeinkért és minden élőért; Más emberekkel és más élőlényekkel osztozunk a bolygón, ezért szabadságunknak korlátai vannak – van olyan, hogy eddig és ne tovább;
• Minden tulajdon élettereket és erőforrásokat zár el mások elől, ezért korlátozni kell az egy ember által birtokolható vagyon nagyságát. Minden céges és alapítványi vagyont is személyhez kell kötni és mindenkit a vagyona alapján kell progresszívan adóztatni. Ez minden más adót okafogyottá tenne. A sávokat úgy kell meghúzni, hogy az alsó 50% akár ne is adózzon. Az egy kézben koncentrálódó vagyonnak pedig valahol felső határt kell szabni. Nincs az rendben, hogy a leggazdagabbak akkora vagyonnal rendelkeznek, mint félmilliárd ember együttvéve. A méltánytalan gazdasági szélsőségesség elvetése nem kommunizmus, nem egyenlősdi, hanem a társadalmat robbanásig megosztó öntelt önzés korlátozása, és szabadságunk megőrzésének feltétele. A gazdasági túlhatalom ugyanolyan káros és veszélyes a társadalomra, mint a politikai túlhatalom;
• Tőkés társaság emberi jogokkal, társaság és alapítvány politikabefolyásolási lehetőséggel nem rendelkezhet, mert ez nagyságrendekkel nagyobb érdekérvényesítő erőt ad annak, aki meghatározó tulajdonosként egyéni lehetőségein túl cégek, alapítványok pénzügyi, jogi és kommunikációs erejével is rendelkezik. Társaságok, alapítványok, egyesületek működtetése csak a tevékenységükkel érintett közösségek jóváhagyási, korlátozási jogának fenntartásával engedélyezhető. Tőkés társaságok a velünk megfizettetett reklámköltségekből már nemcsak vásárlói szokásainkat manipulálják, de ebből a pénzből, a mi pénzünkből folytatnak ma már nyílt világnézeti, politikai propagandát is, zsarolásszerűen befolyásolják a reklámból élő médiumok ideológiai irányvonalát, a közösségi platformok cenzúrázási és hírfelajánlási gyakorlatát. Jogi eszközökkel kell akadályt állítani a szupergazdagok gazdasági, politikai, ideológiai túlhatalmának.