*

Minap egy ballib vezető nyilatkozatára elnevettem magam, és otthagytam a híradót. A feleségem nem állta meg szó nélkül: hogy te milyen jobboldali lettél! Nem ütött szíven. A közelmúlt proletárdiktatúrás baloldala és a mai véleménydiktatúrás álliberálisok mellett tényleg inkább jobboldalinak érzem magam. Viszont eszembe jutottak Csizmadia Ervin utóbbi írásai, melyekben arról győzköd minket, hogy a bal- és jobboldaliságot el lehet felejteni.

Mondjuk, abban biztos vagyok, hogy a bal- és jobboldal fogalmának felváltására alkalmatlan a Csizmadia által javasolt folyamat-követők és folyamat-kritikusok. Különösen, hogy hiányzik mellőlük a lényeg: folyamat-csinálók.

Minden porcikám tiltakozik a mai balliberálisok fejre állított demokráciafelfogása ellen, ami elvárná, hogy a többség alkalmazkodjon ezerféle kisebbség többségtől elkülönülő, gyakran ellenséges, provokáló magatartásához. Csizmadia szerint a kisebbségeknek ez az "informális" érdekérvényesítő igénye realitásként tanulmányozandó, s botor módon a szupergazdagok érdekérvényesítését is kisebbségi igényként értelmezi. Ők azonban nem egy megértendő kisebbség, hanem – akár százmilliónyi átlagembernek megfelelő vagyonuk révén – nyílt politikai nyomásgyakorlás nélkül is tömegeket manipuláló, a világot ténylegesen irányító kiváltságos kisebbség. És érdemtelenül kiváltságos kisebbség, mert az országokéval egyenértékű magánvagyonok mögött egy tudatosan többségellenes szabályok szerint, nagyrészt magánemberek által saját javukra működtetett, de államinak mondott, és állami erőszakkal védett pénzrendszer áll.

Szóval a feleségem és Csizmadia így együtt kis fejtörést okozott. Mi a csuda történik velünk? Spontán módon történnek ezek a gyors és drasztikus változások?

*

Kis filozófiai töprengés: Az ember legfontosabb jellemzője, hogy elvont gondolkodásra képes egyedekből álló társadalomalkotó lény. Vagyis az emberek az önfenntartás és fajfenntartás hatékonysága érdekében közösségeket alkotva együttműködnek egymással. Ami viszont sosem szüntette meg azt az evolúciós szükségszerűséget, hogy egyúttal versengenek, vetélkednek, nemcsak más fajokkal, de más emberi közösségekkel és közösségen belüli személyekkel is.

Bármely társadalom működésében az a legfontosabb kérdés, hogy milyen szabályok szerint döntenek a közösséget érintő ügyekről: kinek mikor mi a dolga a feladatmegosztásban, és ki hogyan részesül a javakból? A bal- és jobboldaliság ennek a kérdésnek eltérő megközelítése.

A munkamegosztási, elosztási és erkölcsi szabályok vonatkozásában a jobboldali, konzervatív felfogást a hagyományos, bevált módszerek tisztelete, a megfontolt, óvatos, fokozatos változtatások előnyben részesítése, a meggondolatlan, felelőtlen szabályváltoztatásoktól való tartózkodás jellemzi. A baloldali, progresszív, liberális felfogás a bátor kísérletezés, a gyors, mélyreható, erélyes (erőszakos eszközhasználatot is elfogadó) változtatások híve.

A technika és társadalom fejlődésével (amin belül kulcsfontosságú az információmegosztás hatékonyságnövelése a beszédtől az íráson és könyvnyomtatáson át az internetig-smartfonig) folyamatosan nőtt a legváltozatosabb formákban együtt gondolkodó és cselekvő közösségek nagysága, ami példátlanul sikeressé tette az emberi fajt. Ez a növekedés most egy küszöbhöz ért. A rendszer legfőbb haszonélvezői elérkezettnek látják az időt az emberiség egységesítésére – sokadszor a történelemben –, ezért a nemzetállami döntéshozói szint lényegi jogosítványait el akarják vonni egy legfelsőbb döntéshozói kör javára.

Mások szerint viszont: „a demokrácia számára szükségszerűség a nemzetállam. Ha van, ami nélkül nincs demokrácia, az a nemzetállam.” Ha állást akarunk foglalni, hogy kinek van igaza, érdemes megnézni, hogyan jutottunk idáig.

*

Az emberi faj a gondolkodás és társadalomalkotás előnyei révén olyan sikeres lett, hogy folyamatosan csökkenő munkabefektetéssel képes biztosítani az életfeltételeit. Lehetővé vált, hogy az emberek egy része „csak” filozofálgasson, kutasson, fejlesszen, szórakoztasson... A feladatmegosztás pedig nagyon is hasznosnak bizonyult, mert nagyobb biztonságot és növekvő jólétet teremtett a társadalom egészének.

Ettől kezdve viszont az alapszükségletek megteremtőitől össze kellett gyűjteni a többletet, amiből biztosítják a társadalom számára hasznos „nem-termelők” élet- és munkafeltételeit. A többlet összegyűjtésére (adók behajtására) és újraelosztására az ember államapparátust hozott létre.

A munkamegosztás miatt szükség volt olyan eszközre, ami méri az egyes emberek produktumának értékét, és ezáltal elősegíti a produktumok egymás közötti igazságos cseréjét. Az értékmérő-csereeszköz funkció ellátására az ember megalkotta a pénzt. Mivel pedig a pénz bármilyen árura vagy szolgáltatásra átváltható, hamar kialakult a kincsképző, felhalmozó funkciója is. Fontos tudatosítani, hogy a pénz egy közfunkciót ellátó speciális áru, egy áruk/szolgáltatások igénybevételére jogosító igazolás, aminek érvényességét (értékét) az adott közösség által működtetett állam ereje biztosítja.

A munkamegosztás miatti csere-bere elősegítésére kialakult egy kereskedő réteg, akik kezén foglalkozásuk révén nagy mennyiségű pénz folyt át. A kockázatokra hivatkozva, és a termelők kiszolgáltatottságát kihasználva képesek voltak a felvásárolt áruk árát alacsonyan, az eladottét pedig magasan tartani, s ezáltal jelentős mennyiségű pénzt felhalmozni. A kereskedő réteg gazdagodása különösen felgyorsult attól kezdve, hogy a felhalmozott pénz egy részét elkezdték kamatjáradék ellenében kikölcsönözni. Kialakult egy olyan réteg, amely a pénzzel való kereskedésre, a felhalmozott tőke kikölcsönzésére specializálódott, ők a bankárok. A kereskedők és a bankárok fontos társadalomszervezési-irányítási funkciót is ellátnak, amikor áruk termelését ösztönözik, finanszírozzák – vagy éppen nem finanszírozzák. A kereskedelmi és banki ágazatok de facto hatalmi ágak. A jegybankok esetén ez kétségbe sem vonható. Ezzel létrejöttek a legfontosabb jellemzők, amik mai napig meghatározóak a társadalmunk működése szempontjából.

*

Folyamvölgyi mezőgazdasági civilizációk alkottak először jól strukturált társadalmakat, feladatokra specializálódott csoportokkal (kasztokkal, osztályokkal). Hierarchikus társadalmak voltak, tudásukra, erejükre támaszkodó elit által irányítva. Isteni eredetűnek mondott viselkedési szabályokat kényszerítettek a társadalom tagjaira (Isten büntetését vagy jutalmát kilátásba helyezve – de a hatalmat nagyon is emberi módon gyakorolva). Ezek a civilizációk képesek voltak többezres tömegek szervezett akcióival korábban elképzelhetetlen dolgokat alkotni. Nemcsak gátakat, öntözőrendszereket építettek, de olyan máig álló csodákat is, mint a gízai piramisok vagy a kínai nagy fal. És persze – fajunk dicsőségére – már sokezres hadseregekkel vívtak egymással véres háborúkat az erőforrásokért.

*

Az ókor és középkor mereven hierarchikus társadalmi berendezkedése alig több, mint kétszáz éve omlott össze a nyugat-európai országokban. A földrajzi felfedezések, a gyarmatosítás (az elmaradottabb népek becsapással és erőszakkal történő kirablása), a technikai és tudományos fejlődés következtében az Atlanti óceán partvidékén ugrásszerűen megnőtt a kereskedelmi és ipari tevékenység. Ennek nyomán erős városi polgárság jött létre. A széles látókörű, felvilágosult és tőkeerős polgárok – tapasztalva, hogy a világ történései az emberek és közösségek tudásán, erején, akaratán múlnak – megkérdőjelezték az isteni hatalomra épülő feudális rendszer eszmei alapjait. A gazdasági és szellemi elit számára Isten helyébe az emberi akaratot és hatalmat állító világkép lépett.

A társadalmi rend átalakítását a britek indították parlamentáris monarchiájuk kiharcolásával, de számunkra több okból is fontosabb a francia forradalom. A demokratikus államszervezési elvek ugyanis Napóleon révén gyorsan átterjedtek egész Európára, a feudális rend romjain pedig megszületett a nemzeti alapon szerveződő demokratikus államok eszméje. Ráadásul a társadalmi rend változásáért harcoló képviselőket nevezték baloldaliaknak, a régi rend híveit pedig jobboldaliaknak a Nemzetgyűlésben elfoglalt helyük alapján. A bal- és jobboldaliság fogalma a mai napig életben maradt, bár a mögöttes tartalom változott – aszerint, hogy a társadalmi rendszert mindig megváltoztatni (jobbá tenni, „haladni") akaró „progresszív" baloldal éppen milyen célokat tűzött maga elé.

A forradalmak (utóéletükben is) szokásos zűrzavara miatt összefoglalom a polgári demokráciákat megalapozó francia baloldali követelések lényegét, ahogy én látom: 

• A társadalom egészséges működése érdekében meg kell szüntetni, hogy kiváltságos csoportok élősködjenek a társadalmon.
• A társadalmat demokratikusan választott (tehát a többség, a nép érdekeit képviselő) vezetőknek kell irányítani, a társadalom lényeges kérdéseiről demokratikusan kell dönteni.
• Minden ember szabadon dönthet arról, hogy mit tesz, amíg tettével nem sérti mások jogait.
• Minden embert egyenlő jogok illetnek, és egyenlő kötelességek terhelnek (Figyeljenek azok, akik folyton az emberi jogokat emlegetik, de mindig elfelejtik mellé felsorolni a kötelességeket, pedig a két dolog csak együtt értelmezhető).
• Szolidárisnak kell lenni a nehéz helyzetbe került embertársainkkal (Napi aktualitása miatt felhívom a figyelmet arra, hogy a szolidaritás – testvériesség – eszmei és sorsközösségi alapokon nyugvó, viszonosságot és kölcsönös tiszteletet, elfogadást feltételező segítőkészséget jelent. Ezért álságos hazugság a nyugati elit szolidaritási hivatkozása az intoleráns és erőszakos iszlám híveinek tömeges betelepítésére a keresztény-ateista Európába).

A polgári demokrácia – fentiekből levezethető – jellemzői a következők:

• A rendszer eszmei alapja a szabadság. Minden ember alapjoga a gondolkodás, véleménynyilvánítás és cselekvés szabadsága – azzal a megkötéssel, hogy tetteivel senki nem sértheti mások jogait.
• A társadalom működési elve a demokrácia, tehát a többség akaratának érvényesülése.
• Az államok a nemzetekre szerveződnek, mert a közös nyelv, hasonló értékrend, hasonló szokások és életmódok követése, vagyis az azonos kultúra megkönnyíti az emberek együttműködését.
• A gazdaság szervezőelve a szabad verseny (Adam Smith ideájából kiindulva, miszerint ha mindenki szabadon, a saját érdekeit követve cselekszik, egy „láthatatlan kéz” mindent eligazít a társadalom javára).

Csodálatos húsz sor a saját, hittel és ésszel vallott elveimmel. A kor eszméi, az eredeti baloldali célok alapján nagyon is baloldali lennék, ha a baloldal még mindig ezt akarná. Nos, Adam Smith szabad versenyről szőtt álma nem jött be. A franciák élősködői közül ugyanis kimaradt egy fontos csoport (érthető okból, tevékeny részük volt a forradalmakban). Így aztán az elit gondoskodott arról, hogy a „láthatatlan kéz” részrehajló legyen. Hogyan? A pénzrendszer társadalmat zsaroló, a társadalmon való élősködés lehetőségeit megteremtő, állami erőszakkal kikényszerített szabályaival.

*

A társadalom szélsőséges szegregálódása miatt a polgári demokráciáért harcoló francia forradalom után mindössze hatvan év kellett ahhoz, hogy Marx előálljon a „nincs Isten, az ember áll mindenek felett” világnézet szocialista változatával.

(Y. N. Harari az „ember mindenek felett” világnézetet humanizmusnak, az eredeti változatot a szabadságjogok hangsúlya miatt liberális humanizmusnak nevezi. A marxizmust a humanizmus szocialista változatának, a fasizmust a humanizmus evolucionista változatának mondja. Jajistenem! Logikus, csak hát humanizmusról beszélni a francia forradalom, Sztálin és Hitler kapcsán annyira groteszk).

Az ismét társadalmi változásért harcoló (új)baloldal tehát új, ezúttal marxizmusra épülő, szocialista demokráciát megvalósító elveket hirdetett meg. A világ jelentős részén meg is valósította:

• A társadalom egészséges működése érdekében meg kell szüntetni, hogy kizsákmányoló osztályok (arisztokrácia, papság, burzsoázia) élősködjenek a dolgozó emberek osztályán. Ennek érdekében e kiváltságosak nagy értékű tulajdonait kártalanítás nélkül állami tulajdonba veszik.
• Csak az számít, hogy a dolgozó emberek osztályának mi jó. Hogy neked mi jó, és te mit akarsz, az nem számít (akkor sem, ha egyébként a dolgozó osztály tagja vagy).
• Hogy mi jó az embereknek, mit akarnak az emberek, és mit kell tenniük az embereknek, azt egy „okos” elit élcsapat (a Párt) képviselői tudják, ezért ők döntenek minden fontos kérdésben.
• A társadalom és a gazdaság szervezőelve a tervszerűség, ezért a társadalom és a gazdaság központi (állampárti) irányítással működik.
• A nemzeteknek nincs jelentőségük, csak az számít, hogy valaki dolgozó vagy kizsákmányoló. Egyenjogú és egyengondolkodású (azonos eszmerendszerben hívő) emberek internacionalizmusban egyesült világát kell létrehozni.
• Az egyenlőségen és egyformaságon alapuló rendszer Marx elvei és a megvalósult gyakorlat szerint is diktatúra (proletárdiktatúra). Ha a világ egyszer majd egységessé válik, akkor majd meg fog szűnni a diktatúra, mondták biztatásul.
• A szocialista rendszer legfőbb jellemzője a megfélemlítés mellett a hazugság. Folyton szabadságról és békéről beszéltek, szabadság elvtársakkal köszöntötték egymást egy olyan társadalomban, amit csak terrorral lehetett összetartani. Olyan határőrséget működtettek, ami nem kívülről védte a határokat, hanem a távozni próbálókat lőtte le, ahogy a börtönből szökni akaró bűnözőkkel teszik. Szocialista (jelentése szerint társadalmi érdekeket képviselő) demokráciáról beszéltek ott, ahol egy szűk kisebbség diktált a társadalomnak a tömegek beleszólási lehetősége nélkül. A termelőeszközök köztulajdonba vétele a „köz” rendelkezési jogát feltételezné, de a „köz” semmilyen érdemi döntési joggal nem bírt.

A diktatúra meghirdetése és megvalósítása nem vette el a nyugati értelmiség kedvét attól, hogy tömegesen szocialista szimpatizánssá váljon. A sokak számára igazságosnak tűnő elvek azonban megtévesztőnek bizonyultak. Marx jól látta, hogy az egységessé válás csak diktatórikus úton mehet végbe, de nem látta, hogy az emberek, közösségek, eszmék közötti szabad áramlás és verseny megszüntetése annyira lefékezi a fejlődést, hogy a társadalom önfenntartó és önvédelmi képessége is kérdésessé válik. A szólásszabadság teljes elnyomása, a személyes szabadság korlátozása, a jövedelmek teljesítménytől független kiegyenlítése miatt az emberek nem voltak érdekelve (igazából akadályozva voltak) abban, hogy saját maguk és szűkebb vagy tágabb közösségük javára erőfeszítéseket tegyenek. A rendszer érzelmi ellenállást szült egyre több emberben, a gazdaság teljesítőképessége, és az életkörülmények jelentősen elmaradtak a kapitalista rendszerétől, ami végül a szocialista rendszerek bukásához vezetett.

*

Vitát okoz, hogy a „nincs Isten, az ember áll mindenek felett” világnézet evolucionista változata, a fasizmus mennyire bal- és jobboldali. Én úgy gondolom, hogy nem véletlenül tekintették magukat nemzeti szocialistának (bár utólag náciknak rövidítik őket, hogy a szocialista szó lekopjon róluk). Igaz, az egyenlőségelvű internacionalizmussal szemben, a fajok evolúciós versengésére hivatkozva azt hirdették, hogy vannak fajok/nemzetek, akik a többinél felsőbbrendűek (okosabbak, erősebbek, életrevalóbbak), ezért a többiek vezetésére, a többiek feletti hatalomra hivatottak. Saját népükön belül azonban a tömegek javát szolgáló szocialista típusú intézkedések sorát vezették be, és a szocialistákhoz hasonló (erőszakos) módon helyezték előtérbe a közösségi érdekeket az egyén igényeivel és jogaival szemben.

A fasizmus bal- vagy jobboldalisága kapcsán igazából az okozza a zavart, hogy egyfelől élősködés vádjával üldözték a zsidókat (akik elitje isteni kiválasztottság vagy evolúciós kiválogatódás címén tényleg hajlamos felsőbbrendűként viselkedni), egy kalap alá véve a racionális megfontolásból erkölcstelen tettekre is kész, lelkiismeretlen pénz- és hatalomhajhászokat a humanista vagy tudományos gondolkodókkal és az átlagemberekkel. Viszont a fasiszták nem az élősködést utasították el (hanem csak a zsidók élősködését), önmagukat feljogosítva érezték a másokon való élősködésre, szintén a felsőbbrendűség téveszméje alapján. Döntse el ki-ki maga, de én úgy gondolom, hogy a fasizmus a legfontosabb dolgokban inkább baloldali ideológia, semmiképpen nem egy konzervatív eszmerendszer. Ugyanolyan eszement, mindent erőszakosan megváltoztatni akaró természetellenes őrület volt, mint a kommunizmus.

De azt is látni kell, hogy a kommunista és fasiszta ideológiák gyakorlati megvalósulásában döntő része volt az I. világháborúnak, ami megmutatta, hogy a hatalmat birtokló kis létszámú elit a modern állam propaganda- és erőszakrendszerével bármilyen gazságot megtehet az embertömegekkel, vágóhídra is küldheti őket milliószámra. A világháború 15 millió áldozatot követelő vérengzése nem kommunista és fasiszta eszmék alapján történt, viszont megmutatta ezek híveinek, hogyan tudják a hatalmat birtoklók birkaként terelni a tömegeket. A háború pedig nemcsak példát szolgáltatott, hanem meg is teremtette a feltételeit a kommunizmus, majd a fasizmus kierőszakolásának. Lehet rajta filózni, hogy akarva vagy akaratlan történt, volt-e mögötte nemlétező háttérhatalom?

*

A fasizmus később jött létre, mint a szocializmus (igazából a marxista egyenemberek világtársadalmának ellenpontjaként), de gyorsan tönkrezúzta őket az „alsóbbrendűek” nagy véráldozattal járó ellenállása. A szocialista világrendszer viszont meglepően életképesnek bizonyult. Még egy-két évvel a vége előtt is kevesen fogadtunk volna az összeomlására, mégis megtörtént. A lengyelek és magyarok büszkék lehetnek magukra, hogy komoly részük volt ebben a lebontásban az 56-os és 88-89-es akcióikkal. Ez a két nép láthatóan nehezen tűri, hogy valamelyik Nagy Szomszéd mondja meg, hogyan éljen és gondolkodjon a világról. A magát antikommunistának hirdető Nyugat meglepő módon egyáltalán nem hálás ezért, sőt éppen e két népet állítja újra meg újra szégyenpadra. Ez azt mutatja számomra, hogy miközben a szocialista kísérlet erőszakos változata összeomlott keleten, puha, elpuhító, elbutító változata győzelemre áll nyugaton.

A baloldali értelmiségi és politikai mozgalmak a szocialista világrend összeomlása után bajban voltak. Mivel a szocialista gazdasági modell a szabadság és a demokrácia hiánya miatt bizonyult működésképtelennek, ellenben a gazdasági elit nagyon is élni tudott a Reagan-Thatcher-féle pénzügyi-gazdasági liberalizációval, ettől kezdve a baloldal is inkább liberális demokráciát hirdetett. A polgári demokráciáért harcoló baloldal, majd a szocialista demokráciáért harcoló baloldal még a többség érdekeit hirdette a rajtuk élősködő kisebbségek ellen. A balliberális paradigmaváltás utáni idea (a liberális demokrácia) viszont éppen fordítva, a kisebbségek érdekeiről szól, és már nem téma a társadalmat munkájukkal fenntartó tömegek rajtuk élősködőkkel szembeni védelme.

Már nem a dúsgazdag kisebbség szolidaritását követelik a többség iránt, hanem a dolgozó középosztályét a kisebbségek iránt. Mindezt egy olyan korban, amikor a középosztály életszínvonala 50 év óta stagnál. Az utóbbi fél évszázad gazdasági fejlődésének minden eredményét lenyeli a legmódosabb 10% (ezen belül egészen extrém módon növekvő mértékekben a felső 1 százalék, 1 ezrelék..., leggazdagabb 100...) akik a szolidaritásból látványosan kimaradnak.

A mai balliberális-internacionalisták (más néven progresszív-globalisták) egyre szélsőségesebb, gazdaságilag és társadalmilag is irreális mértékben terjesztenék ki az egyéni („emberi") és kisközösségi („civil") jogokat, miközben minden igyekezetükkel rombolják a természetes kötődéssel, ezért komoly erővel bíró közösségek (családok, nemzetek, civilizációk) erejét és jogosultságait. Egy atomizált, ezer színű, erőtlen birkatársadalom létrehozásán dolgoznak az oszd meg és uralkodj jegyében. Lényegtelen dolgokban szeretik a sokszínűséget, a valódi gondolkodást, szabadságot és demokráciát sosem tűrték. 

Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke (aki saját elmondása szerint húsz év óta rendszeresen egyezteti teendőit Soros Györggyel) így nyilatkozott: „Brüsszel köteles mindent megtenni, hogy elzárják a monokultúrás államokat, és gyorsítsák az átalakulást a multikulturális sokszínűség érdekében. Az emberiség jövője már nem nemzeteken és nemzeti kultúrákon alapul, hanem egy vegyes szuperkultúrán. Az Európába irányuló tömeges bevándorlás eszköz e cél eléréséhez.” Az idézet világossá teszi, hogy a muszlimok tömeges Európába vándorlása célirányosan megszervezett folyamat. Nem merem feltételezni, hogy a menekültek millióit indulásra bíró háborúk, és az iszlámot bíráló pápa szinte példátlan lemondása is a terv részei voltak.

A világ gazdasági elitje lelkesen támogatja ezt az ál-liberális ál-baloldalt. Érdeke, hogy a tömegek számára egy baloldali-jobboldali választás lehetőségével meglegyen a demokrácia illúziója, és elterelődjön a figyelem arról, hogy valójában egy kiváltságos elit ellenőrzése alatt álló pénzrendszerrel irányítják őket.

A pénz alapvető társadalmi szerepe, hogy (értékmérő és csereeszköz funkciója révén) fejlett feladatmegosztási keretek között is biztosítva legyen a társadalom tagjai számára az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, mégpedig azon a színvonalon, amilyen színvonalon önmaguk hozzájárulnak a társadalom jólétéhez. A pénz ugyanis egy információ rögzítő eszköz, ami tanúsítja, hogy tulajdonosa a rajta feltüntetett értékű áru/szolgáltatás igénybevételére jogosult, mert ő maga az adott értékben árut/szolgáltatást már létrehozott, vagy bevállalt létrehozni.

A pénz fantasztikusan hasznos eszköz. Mindenkit maximális teljesítményre sarkallhat, mindegy, hogy kevésbé tehetséges, átlagos vagy kiváló. De a társadalomnak ügyelnie kell rá, hogy a nagyon sok pénz birtokosai és a pénzrendszer irányítói és felügyelői ne élhessenek vissza helyzetükkel, ne tehessék meg, hogy információk eltitkolásával, csalással vagy erőfölénnyel előnyökhöz jussanak a többség kárára. Azt is meg kell akadályozni adóztatással, hogy a pénz koncentrálódása révén egyesek túlhatalomra tegyenek szert.

A pénz közfunkciója miatt komoly problémát okoz, hogy – foglalkozásából és foglalkozása révén szerzett speciális tudásából eredően – egy szűk rétegnek módja van a forgalomban lévő pénz jelentős részét magántulajdonként felhalmozni, és saját magánérdekei szerint azt tartósan, zsarolásszerűen kivonni az össztársadalmi használatból (amivel súlyos gazdasági válságokat okoznak), vagy kamatjáradék, jelzálogkikötés stb. feltételekkel „kölcsönként” visszaadni a társadalomnak azt, amit a társadalom a maga számára teremtett.

Ezzel pedig kialakult a pénz mára talán legfontosabbá vált funkciója: a gazdaság működésébe való beavatkozás révén (a forgalomban lévő pénzmennyiség, mértékadó kamat, kötelező banki tartalék mértékével és más módokon) irányítani, manipulálni lehet a pénzzel a társadalmat. Éppen ezért megengedhetetlen, hogy a társadalomirányítás e fontos eszköze felett magánemberek egy csoportja gyakorol érdemi rendelkezési jogot a társadalom demokratikus ellenőrzését kijátszva. Jellemző a globális elitre, hogy a pénzről szóló tanítások során úgy tesznek, mintha a pénznek ez a nagyon fontos és erős funkciója nem is létezne. A pénz funkcióinak felsorolásában soha nem említik a pénz és a bankok társadalomirányító szerepét.

A liberális demokráciával éppen az a baj, hogy bár a közérdeket képviselő politikai hatalmat korlátozza (helyesen), de a szupergazdagok önző magánhatalmának abszolúttá válását megengedi, sőt elősegíti.

A pénz: hatalom, az irdatlan sok pénz irdatlan nagy hatalom. A pénz révén gyakorolt túlhatalmat (az egy kézben koncentrálódó vagyon nagyságát) ugyanúgy korlátozni kell, mint a politikai túlhatalmat. Másként nem védhetjük meg szabadságunkat és a demokráciát. Ennyi a Soros-jelenség tanulsága, Csizmadia úr! Amikor Soros György arról ír, hogy a globálissá vált pénzügyi-gazdasági rendszer újfajta szabályozást tenne szükségessé, akkor igaza van. A pénzrendszer és az adóztatás globális szabályozásával, minden vagyon személyhez kötésével korlátozni kell az egy ember kezében összpontosuló vagyon (és hatalom) nagyságát.

A hatalom kapcsán pedig szót kell ejtsek Orbánról, aki, úgy tűnik, a pénz, a politika és az államhatalom összefüggéseit világosabban látja – és mondja ki! – másoknál. Amit tesz, az nem rosszabb, mint amit az elmúlt pár száz év alatt más elitek csináltak, és csinálnak ma is. Bizonytalansággal a lelkemben vélem, remélem, hogy esetében nemcsak egy konkurens elit hadakozik más elitekkel, hanem tényleg nemzete és az európai kultúra megmentéséért cselekszik, eszközei pedig objektív kényszerűségből olyanok, amilyenek. A hosszú ideje kifinomult hamiskártyás módszerekkel dolgozó, nagyon erőssé vált ellenérdekelt felek hatalmát, cselekvési lehetőségeit látva – nem túl lelkesen – vagyok ilyen megértő.

*

A „folyamat-csinálók”, a valódi döntéshozók hatalmának, befolyásának forrásáról idéznék egy levélrészletet 1863-ból, amit a Rothschild fivérek írtak Londonból New York-i kollégáiknak a pénzrendszerről, melynek lényegi szabályai azóta sem változtak: „Azok a kevesek, akik képesek megérteni a [pénz]rendszert, annyira érdekeltek annak használatában, vagy annyira függnek e rendszer kegyeitől, hogy tőlük nem kell ellenkezésre számítani. Az emberek túlnyomó többsége pedig szellemileg képtelen felfogni, hogy mekkora hasznot húz a tőke [tőkés] ebből a rendszerből, ezért zokszó nélkül fogja viselni a terheit, és nem is gyanítja, hogy a szisztéma saját érdekeivel ellentétesen működik.” (Ács József: A megértés luxusa. Liget, 2011.)

Ennek a – tömegek számára „felfoghatatlan" – pénzrendszernek nem egyetlen, de döntő eleme a kamatos kamatra adott kölcsön, amiről Einstein állítólag azt mondta, hogy a valaha volt legzseniálisabb találmány. A zsenialitás lényege egy pszichológiai csapda: ha azt hallom, hogy egy kölcsön kamata évi 3%, akkor az agyamban az egyszerű kamat képzete keletkezik, és nem a kamatos kamaté. De mondok egy szemléletes példát a „zseniális" kamatrendszer tarthatatlan abszurditásáról. Ha valaki 2080 éve, Julius Caesar idejében a 8,18 g aranyat tartalmazó római pénzből egyetlen darabot bankba tett volna 3% kamatra, az örökösei ma 0,7 Föld-tömegnyi aranyat követelnének a banktól. De 3,1 % kamatnál már több mint 5 Föld-tömegnyi, 3,2 % kamatnál közel 40 Föld-tömegnyi arany lenne a követelés. Lám, hogyan lesz néhány gramm aranyból és tized százaléknyi kamatokból hosszú távon sok Föld-tömegnyi aranynak megfelelő gazdagság. Fogjuk fel, hogy mit tesznek velünk, amikor minden pénzt kamatos kamatra adott kölcsönként hoznak forgalomba!

De frissebb példát is mondok, mert a – pénzrendszer működését Rotschild szerint megérteni képtelen – „túlnyomó többség” elismeréssel szokta emlegetni Soros filantróp tevékenységét. Pedig amikor Soros jótékonykodásáról beszélünk, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy vagyona alapvetően spekulációs ügyletekből ered, amely során több ország (Anglia, Oroszország, Indonézia, Thaiföld...) valutáját is bedöntötte. Ez azt jelenti, hogy Soros spekulációit milliók szenvedték meg, akik valószínűleg életükben nem hallottak a világ mai pénzrendszerének kaszinóelvű működéséről. Élték az életüket, és egyszer csak azt vették észre, hogy a pénzük, vagyonuk értéktelenebbé, esetleg semmivé vált. Gőzük nem volt arról, hogy ez a pénz és vagyon átvándorolt Soroshoz és ügyfeleihez. (Ismerős? Hányan szenvedték meg nálunk is New York-i és pesti pénzemberek praktikáit, s vesztették lakásukat, autójukat, pénzüket?)

Nem is szabadna hagyni, hogy a világ pénzrendszere így működjön. (Soros is ezt írta a nyílt társadalomról szóló könyvében, de persze más a problémája, mint nekünk.) Amit a „filantróp” lekenyerezett vagy megtévesztett hívei „civil” szervezetekkel történő jótékonykodásnak látnak, az valójában hosszú távú befektetés. E szervezetekkel úgy igyekszik formálni a társadalmat (és ebben az értelemben nemcsak befektet, hanem politizál is), hogy a társadalom a saját osztálya következő generációinak is minél több hasznot hajtson. Azt írja ebben a könyvben (mentegetőzve pénzügyi akciói miatt), hogy egy ember önmagában semmilyen hatással nincs a világra. De ez nyilvánvalóan nem igaz azokra, akik országokkal vetekedő vagyonnal rendelkeznek. A 8 leggazdagabbnak akkora vagyona van, mint az emberiség szegényebbik felének, ami ugye azt jelenti, hogy egyetlen ilyen szupergazdag ember annyi erőforrás birtokában érvényesíti az akaratát, mint félmilliárd átlagember a szegényebb féltekén. Van nekik miből jótékonykodni. Ez még akkor sincs így jól, ha a nagy vagyon mögött tiszteletreméltó teljesítmény van, és nem mások megrövidítése vagy tönkretétele.