Ha Orbán komolyan venné önmagát, 56-ról és a 2006. őszi eseményekről sokszor hangoztatott nézeteit, akkor most ki kellene állnia az ukrán forradalmárok mellett, de legalábbis diplomáciai óvatoskodás nélkül, határozottan el kellene ítélnie Janukovics rezsimjének brutalitását.

A magyar kisebbség érthető okokból semleges marad, ahogy ezt többször és többen kifejtették. Ezért nem indokolt a magyar kormány(fő) óvatoskodó hallgatása, hisz a hivatalos hatalomnak nincs indoka fellépni az eseményekből kimaradó magyar kisebbséggel szemben. Őket legfeljebb fegyelmezetlen forradalmárok bánthatnák, de ha a magyar kormány a rezsim brutalitása ellen tiltakozna, akkor ilyen támadás gyakorlatilag kizárt.

Csak az a gond, hogy Ukrajnában EU. barát tömegek csapnak össze oroszbarát hatalommal. És hát Orbán az utóbbi időben rendszeresen bírálja az Uniót, viszont egyre többet tesz az autoriter keleti országok felé történő gazdasági és politikai nyitás érdekében, ez pedig szükségszerűen az oroszbarát kormány mellé sodorja.

Ráadásul sikerült látványos – párttársait is meglepő, mindenki szerint fölösen elhamarkodott – döntéssel lepaktálnia Putyinnal, legalább fél évszázadra erős gazdasági, technikai függéssel kötöznie az országot az oroszokhoz, amitől megint csak Putyin és a Putyin barát Janukovics mellé kéne állnia.

Nehéz is most mit mondania, hisz a neki tetsző keleti széllel és fél-ázsiai habitussal, úgy tűnik együtt járnak az ilyen véres események. Elég, ha Ukrajna mellett Szíriára, az azeri-örmény és más kaukázusi háborúskodásokra, vagy akár a román forradalomra gondolunk (akik ugye egyedül nem voltak képesek vér nélkül megoldani a rendszerváltást).

Csakhogy a nyugati lélek, talán a két világháború és a köztes forradalmak iszonyú eseményeitől észhez térve, nem szereti, nem tűri a halottakat követelő politikai konfliktusokat. Letette a voksot a demokratikus párbeszédek, a parlamenti választások, békés tüntetések, legfeljebb kisebb-nagyobb kellemetlenséggel járó sztrájkok mellett.

Orbán keleties modora viszont a harcias fellépést, a felfordulást szereti, a látványos parlamenti kivonulásokat, a saját kezű rendőrkordon bontást, az Astoriás szűkületbe bepréselt nagygyűlést, a spontán – nem baj, ha nem túl békés, kis töréssel-zúzással, autó- és kukagyújtogatással egybekötött – tüntetésekhez való jogot, a népfelség elvének némi erőszakossággal előadott gyakorlati alkalmazását. Ami után lehet szidni a politikai ellenfél kormányát és az általa irányított rendőrséget a túl erőszakos rendteremtési kisérletek miatt.

Így hát most határozottan ki kellene állnia a forradalmárok mellett. Csak hát a fenébe is, ezek itt EU-t akarnak az oroszok helyett, amikor ő most éppen az oroszokkal barátkozik. Mit szólna Putyin, ha most elítélné a Putyin barát Janukovicsot? A 4-5 százalékos paksi kamatból kapásból fix 5 százalék lenne? Az előre számított költséget a végére megduplázná, ahogy ez már szokás?

Mit tegyen most Orbán? Legyen bátor forradalmár, mint volt 89-ben, vagy legyen radikális tüntetők testi épségéért aggódó, brutális rendőrséget ostorozó humanista, mint volt 2006-ban, vagy legyen despota-barát reál-politikus a 2014-es énje szerint?