Itt vagyunk két héttel a választások előtt, és – először a rendszerváltás óta – nem tudom, hogy kit válasszak. Nincs olyan párt, amelynek a megismerhető programját támogatásra érdemesnek találnám. A két nagy pártszövetség láthatóan csak a legszűkebb belső kör gazdagításán fáradozik. Az egyik állami eszközökkel, maga kreálta jogszabályokkal, nyílt korrupcióval. A másik jogszabályokat sértve, ügyetlenül takargatva, de hasonlóan korrupt módon. Mindkettő csalárd módon gazdagodik a mi adópénzünk lenyúlásával, mindkettő semmibe vesz társadalmi érdekeket, erkölcsi és logikai szabályokat, és mindkettő megalázó módon lenézi a választók értelmi képességeit.

Társadalmi programokkal már senki nem bajlódik. Ahogy négy éve sem tették. Aki nyert, semmit nem mondott arról, mit akar tenni, és most sem mond. Csak kihasználta az előző választáson, és kihasználja most is a másik elit butaságát és erkölcstelenségét. (Az csak adalék ennek az elitnek a színvonalára, hogy az akkori kiütéses vesztes ugyanazzal a buta vagy/és erkölcstelen vezetőkkel, és ugyanolyan értékelhetetlen programmal vonul harcba most is.)

De mit várunk olyan néptől, amelynek az értelmiségi elitjével megtehető, hogy a vezető pártok érdemi programok nélkül induljanak a választásokon? Kábé száz éve Woodrow Wilson (aki mellesleg a FED megalapítását, és ennek folyományaként a köznép széleskörű megadóztatását is ravaszul keresztül verte az amerikai törvényhozáson –, ami aztán sajnálatos módon szétterjedt a világban) azt mondta, hogy az embereket ne zargassuk bonyolult programokkal, mert úgysem értik. Csak néhány egyszerű féligazságot, érzelmileg megragadó szlogent szabad használnia annak, aki győzni akar.

Ez a cinikus ajánlás bizony a demokrácia hátulütőjének mély igazságára utal, hogy tudniillik olyan tömeg dönt fontos kérdésekről, amely a döntéshez szükséges információkat talán nem is nagyon képes felfogni és értékelni, de amúgy sincs elegendő információ birtokában, részben a saját érdektelensége, részben az elit titkolózása, a lényeges dolgok tudatos elhallgatása miatt.

Nekem azért meggyőződésem, hogy az értelmiségnek, és mindenekelőtt azoknak, akiknek ez leginkább dolga lenne, vagyis a nyomtatott és elektronikus sajtónak kiabálva kellene követelnie a programokat, legalább a potenciálisan parlamentbe jutó pártoktól. És nemcsak a látszat kedvéért, hanem azért, mert mégiscsak van sok-sok ember, aki képes és akar is felfogni mélyebb összefüggéseket, és szeretne nemcsak sejtésekre támaszkodva választani.

Szeretném is itt leszögezni, hogy mit tartanék én érdemi programnak, mit tartanék igazán fontosnak. Meggyőződésem szerint azt kellene nyilvánossá tenni, hogy az adott pát (pártszövetség) irányításával

1. a társadalmi össztermék hány százalékát akarja az állam az emberektől adókkal elvonni és saját preferenciái szerint újraosztani,
2. milyen elvek szerint történne az elvonás (adóztatás), milyen rétegeket és tevékenységeket akarnak az átlagnál jobban vagy az átlagnál kevésbé terhelni (számokkal természetesen, a főbb részeket bemutatva),
3. milyen elvek szerint történne az állami újraelosztás, milyen tevékenységeket és rétegeket akarnak az adófizetők pénzéből jobban vagy kevésbé vagy egyáltalán nem támogatni (számokkal természetesen, a főbb részeket bemutatva).

Ezek az adatok pontosan megmutatnák, hogy egy párt milyen mélységben beavatkozó államot akar, kiktől kiknek és mekkora pénzeket akar elvenni, illetve odaadni. Egy ilyen kimutatás nem tűri a mellébeszélést és könyörtelenül rámutat a valós szándékokra.

A számokat a jobb érthetőség kedvéért grafikonosan kellene ábrázolni, bemutatva a múltbeli és a tervezett változásokat, és akkor már kevés kiegészítő magyarázat is elegendő ahhoz, hogy megértsük, mit terveznek a legfontosabb dolgok kapcsán: ipar (támogatandó és semmiképpen nem támogatandó iparágak és vállalkozás nagyságok...), mezőgazdaság (támogatandó ágazatok, szerveződési formák és gazdaság nagyságok...), környezetvédelem, k+f támogatandó irányai és mértéke, államapparátus, oktatás, egészségügy, honvédség, rendőrség, nyugdíjrendszer, szoc. ellátás, infláció, reálbérszínvonal, államadósság, idegenforgalom, pénzügyi és bankrendszer.

Nem költségvetési mélységű számításokat akarnék természetesen – lehetetlen is volna – de a lényeges számokat, arányokat és tendenciákat látni kellene, grafikonosan ábrázolva, az elmúlt évtizedek hazai, EU-s és régióbeli folyamataihoz is viszonyítva. Ha egyszer időm és energiám lesz, megpróbálom ezeket a lényeges adatokat összeszedni néhány évtizedre visszamenően, és grafikusan megjeleníteni. Külön-külön elég könnyen fellelhetőek egyébként érdekes ábrák. Tanulságos például megnézni, kiknek a miniszterelnöksége (illetve MNB elnöksége) alatt húztak el mellettünk – először lassabban, aztán gyorsabban – a lengyelek és a lesajnált szlovákok. Vagy hogyan alakult a reáljövedelem, a jövedelem népességen belüli szórása, vagy az ország eladósodottsága... Mindez mondjuk a hetvenes évektől, és szintén a régiós országokkal összehasonlítva.