*

Miért adom a fejem blogírásra? Mert annyira rosszul mennek a dolgok a világban és ha lehet, még rosszabbul nálunk. És hát vívódom, hogy miért van ez így? Mitől van a mi viszonylagos sikertelenségünk, pesszimizmusunk, ingerültségünk, sokszor már frusztrált dühünk? Miért haragszunk egymásra és a világra?

Biztos, hogy az elhatározásomban szerepet játszott a 2008-ban kezdődő világválság, és a tény, hogy mi ennek egyik legnagyobb vesztese lettünk és vagyunk még mindig. Meg persze a még szomorúbb tény, hogy akik ezt okozták az óceán túlpartján, nemcsak börtönbe nem kerültek, de gyakorlatilag minden következmény nélkül megúszták. 

Határozottan úgy gondolom, hogy alapvetően a hozzáállásunkkal van gond. Talán az, hogy hagyjuk, sőt várjuk, hogy megmondja nekünk Valaki, hogy mikor mit szabad vagy mit kell tennünk? Nem akarjuk észrevenni, hogy mennyire tőlünk függnek a dolgok, milyen nagy a felelősségünk abban, ami velünk és körülöttünk történik. A mi akarásunk, igényességünk, szorgalmunk, takarékosságunk, megbízhatóságunk, együttműködő-készségünk határozza meg, hogy mire jutunk magunk és mire az országunk.

Nem igaz, hogy kényszerpályán a világ. A saját sorsunk kovácsa vagyunk. A nincstelen hajléktalan, a tanár, a milliárdos vállalkozó, a gyári vagy irodai dolgozó is "self made man".

Jó volna, ha sok-sok ember ráébredne végre, hogy a mainál sokkal célratörőbben, kezdeményezőbben, felelősebben kellene gondolkodnunk és cselekednünk – saját magunk, családunk, szűkebb és tágabb környezetünk érdekében. Sokkal aktívabban, tudatosabban, önállóbban kellene alakítanunk magunkat és környezetünket. Ne várjuk, hogy az állam vagy bármiféle felsőbb hatalom megoldja a gondjainkat. Mi alakítsuk a körülményeket, és formáljuk az államot is valami épkézláb elképzelés szerint.

Ha a demokrácia és a gazdaság jelen formájában nem működik megfelelően, akkor csinálnunk kell egy jobb demokráciát és egy jobb gazdaságot. Egy sokkal részvételibb demokráciát például, ahol a választóknak a döntésekbe lényegesen több és érdemibb beleszólásuk van, mint a négy évenkénti választás. (Ha belegondolunk, az internet épp egy olyan eszköz, amely ebben kiválóan segíthet).

A gazdaság túl bonyolult dolog ahhoz, hogy egy ilyen bevezetőfélében belemélyedjek – különösen, ha arra gondolok, hogy a legképzettebb szakemberek sem tudnak megegyezni a célravezető teendőkről, sem nálunk, sem a világban. Mégis, vagy éppen ezért az elmúlt ötven-száz év máshol bevált, működőképes, sikeres – vagy éppen kudarcos – példái alapján én látok egy-két megvitatni és megtenni való dolgot. Olyanokat, amikre rá kéne hajtanunk egy kicsit, meg olyanokat, amiken jó volna mielőbb változtatni.

Ezt a blogot alapvetően magamnak írom, bízva abban, hogy az írás is segít kicsit a gondolkodásomban. Ha másként nem, hát azzal, hogy rögzítem, hol tartottam, mire jutottam akkortájt, amikor írtam. Titkon azért picit reménykedem, hátha eljut pár olyan emberhez, akik hozzám hasonlóan fontosnak tartják megőrizni gyermekeik és unokáik számára az emberi és természeti értékeket. Akik nem restek kicsit törni a fejüket, ne adj isten fárasztani a testüket egy élhetőbb környezetért, egy emberségesebb társadalomért. És ha így lenne, talán inspirálhatjuk, segíthetjük is egymást.

Bárki részt vehet a dolgok alakításában, és biztatok is mindenkit, hogy vegyen részt. Áltatja magát, aki azt hiszi, hogy túl kis pont vagyunk a jövő alakításához. Formáljuk a jövőt akkor is, ha ennek érdekében nem teszünk semmit, mert akkor teret adunk azoknak, akik nem restek cselekedni, s nem félnek a mi jövőnket is alakítani. Közben pedig nagyon örülnek, és mindent meg is tesznek azért, hogy tájékozatlanok és gyámoltalanok maradjunk, mert nekik pont így jó. De nem kell, nem is szabadna hagyni, hogy így legyen. (Korpusz Sándor mondta valahol?)

Talán nő az emberekben a bizalom, az optimizmus, ha látják, hogy vannak olyanok, akik jót akarnak egymásnak, segíteni szeretnének – magukon és másokon is.