*

Gender – nemet jelent és nemzést, mint szinonimája a sex. Lehet, hogy gyorsabban válik népszerűvé az új ideológia, ha gender helyett az izgalmasabb tartalmi kapcsolatokkal bíró sexet használja John Money 1955-ben megjelent úttörő írásában.

A műveltek imádnak felvilágosítani mindenkit a szó helyes kiejtéséről: dzsender. Tény, hogy a genderelmélet létrejöttében amerikai pszichiáter-szexológusok vitték a prímet, így indokoltnak látszik az angolos kiejtés. Magyar fülnek mégis furcsán hangzik, mert a szó a gén, genetika, genitália, genezis, generáció stb. szavakkal azonos tőből ered, amiket mi gével mondunk, mert elakadtunk görögnél-latinnál. Mellesleg ejtünk mi angol szavakat is magyarosan anélkül, hogy a műveltek lázadnának. Mást ne mondjak USA, Levi's, sci-fi, USB, pc stb. (jellemző módon persze pécé a számítógép, ellenben piszi a balliberális cenzúra).

Legyen a művelteknek igazuk, már tényleg angol az újlatin. Tehát John Money szexológus (dzsenderológus?) az emlegetett írásában olyan tartalmat kapcsolt a genderhez, ami fokozatosan elvezetett a szó társadalmi nemként való értelmezéséhez. (Money, milyen beszédes név. Szándékolatlanul is utal arra – ami egyébként is meggyőződésem –, hogy a genderideológia erőltetése mögött leginkább a pénzforgalom növelésének, a gazdaság bővítésének szándéka rejlik). Money hermafroditák problémáival foglalkozva úgy találta, hogy az emberek nemi identitását a biológiai tényezők mellett (kromoszómák, belső és külső nemi szervek, hormonszintek stb.) befolyásolja egy társadalmi tényező is, mégpedig a nemekhez (gender-ekhez) kötődő társadalmi elvárások, előítéletek, illetve az ezeknek megfelelő nevelés... Innen ered, hogy a gendert lassan társadalmi nemként kezdték értelmezni. Ehhez persze kellett még jó néhány pszichiáter-szexológus és más szakorvos lelkes munkássága. A genderjelenség kiötlése és felvirágzása mögött hemzsegnek a különféle szakorvosok és gyógyszerkutatók az egész életen át szükséges, és finoman szólva sem túl meggyőző eredményeket produkáló kezeléseikkel. Ez a tény önmagában cáfolja a liberális propagandát, miszerint itt nem betegségről van szó.

Money úgy gondolta, hogy a nemi identitás sok tekintetben csak tanult viselkedés, ami a nevelés során alakul ki. Money szerint a nemi identitás kialakulásában sokszor fontosabb szerepe van az elmének, mint a biológiai adottságoknak. Vélekedései alapján a születési nemet megváltoztató orvosi beavatkozások – műtétek és hormonális kezelések – egyik úttörő kezdeményezője volt. (A társadalmi igazságosságra öngyilkos butaságig kényes svédek kaptak is rajta, hogy óvodákban és iskolákban lányoknak adjanak fiús játékokat és fordítva, miután a hetvenes évektől szélesebb körben kezdett ismertté válni a genderelmélet).

A magyar Wikipédia genderelmélet szócikke John Moneyt meg sem említi, pedig ő szinte mindent elmondott és megtett, ami a gender – ma már láthatóan lényegesebbé vált – LMBT ágát jelenti. Igaz, hogy Simone de Beauvoir volt az, akinek a nők hátrányos helyzetével foglalkozó, 49-ben megjelent A második nem című könyve vált világszerte ismertté, ezért ma inkább rá hivatkoznak a „társadalmi nem” fogalmának szülőanyjaként. A nők harca az egyenjogúságukért annyira eredményes volt, hogy ez a harc ma már kicsit túlhaladottnak is tűnik. A hölgyek szokták vitatni, de a nők előtt ma már nyitva áll minden út a legmagasabb munkahelyi és politikai posztokig, minimum a nyugati civilizációban. Persze nagyon meg kell küzdeniük mindenért. Pont úgy, mint a karriervágyó férfiaknak. De a genderrel kapcsolatos viták ma nem is annyira a női egyenjogúság, sokkal inkább az LMBT körül forognak: hányféle wc és öltöző kell, hivatalosnak tekintsük-e az egyneműek házasságát, jó-e a társadalomnak, ha egyneműek nevelnek gyerekeket, jó-e, ha az LMBT született és orvosok által kreált képviselői rendszerszerűen hirdethetik büszke felvonulásokon, hogy ilyennek akarják az emberiség jövőjét?

Már nem vitatja senki a női egyenjogúságot, de más kérdés, hogy a gyerekszülés és nevelés, illetve a munkahelyi-politikai karrier közötti dilemma egyfajta értékválasztást követel. Hogy melyik lett a háttérbe szoruló érték, az a nyugati társadalmak demográfiai mutatóin meglátszik. (Nem is tartanám bajnak, ha az emberiség megtalálná a bolygót túlterhelő emberi szaporodás önkorlátozásának megfelelő módját. De nem hinném, hogy erre az LMBT népszerűsítése lenne a legjobb módszer, másrészt ha ez a dolog összekapcsolódik a középkorias, merev, intoleráns iszlám befogadásával, ami elsöpör majd LMBT-t, kereszténységet és szabadelvűséget is, hát az baj.)

Ez a fő probléma a genderideológiában azok számára, akiknek jelent valamit a nyugati civilizáció. A nők munkába állítása és az LMBT is a nyugati civilizáció hanyatlásához vezet a népességszám csökkenése miatt, mert a demográfiai űrt más civilizációk népessége tölti be, a magával hozott kultúrájával együtt. A Nyugat pedig képtelennek bizonyul az önvédelemre a saját elitje pénzügyi-hatalmi érdekei, a társadalom erkölcsi-szellemi elbizonytalanodása, a felelősségteljes kormányzati posztokat is meghódító nőies mentalitás, és az LMBT-kreálta (rém)álomvilág se férfi se nő polgárai miatt.

Nem minden célzatosság nélkül megjegyzem, hogy de Beauvoir nemcsak biszexuális volt (ma már szinte erény), de tanárnőként a kiskorú tanítványaival folytatott szexuális kapcsolatok híve is. És milyen meglepő, a társadalmi nem gondolatának másik szülője, John Money is úgy gondolta, hogy tíz év fölötti gyerekek számára hasznos lehet a pedofil kapcsolat. Megértem hát az aggodalmaskodókat, akik attól tartanak, hogy a nemi aberrációk nagy felszabadításának a pedofília legalizálása lehet a következő lépése.

A "társadalmi nem" szülőanyjának és szülőapjának élete és nézetei alapján úgy gondolom, hogy a genderideológiában csak másodlagos téma a nők egyenjogúsága, a "tan" valójában a nemi életük kapcsán testi-lelki problémákkal küszködők legszélesebb társadalmi elfogadtatásáról szól, és a határvonalak feszegetéséről, amik az egészséges szexualitás, a betegség, a viselkedési aberrációk és a bűnügyi kategóriák között vannak. A gender lelkes kapitalista támogatása mögött pedig ott munkál a felismerés, hogy a nemek összemosása, a természetben létező kettő helyett már vagy 80-féle, csak orvosi beavatkozásokkal és rendszeres fenntartó kezelésekkel előállított mesterséges nem elismertetése kiváló pénzcsinálási lehetőség az ezzel foglalkozók számára az orvosoktól a gendert oktató professzorokig és genderről vitatkozó újságírókig, tehát gazdaságélénkítés az államnak, profitteremtés a tőkésnek.

*

Néha egészen ledöbbenek. Mi történik körülöttem? Én hülyültem meg, vagy a világ? A szocializmusnak (és tapintatlan nyíltsággal proletárdiktatúrának) nevezett, nekem túlontúl reménytelennek, kilátástalannak, depressziósnak tűnő világból csábítóan gazdagnak, felszabadultnak, derűsnek látszott a Nyugat.

Hová lett az az ambiciózus, racionális, derűs világ? Végre visszatértünk a szabad világba, és akkor ez a világ elkezd nagyon megváltozni – a hátrányára. Először elkezdik a közbeszédet korlátozni. Ezt a cenzúrát megtévesztésül úgy hívják, hogy politikai korrektség, és úgy, hogy megengedhetetlen gyűlöletbeszéd. A szimpatikusnak látszó fogalmak a valóságban azt jelentik, hogy vannak kérdések, amiket nem szabad feltenni, és problémák, amikről nem szabad beszélni. Jobb szeretném azt írni, hogy nem illik (bár az is baj), de nem csak erről van szó. Jogi eszközökkel is tiltanak, és gazdasági szankciókkal is fenyegetnek. Mindehhez pedig ezek a derék nyugatiak elkezdtek olyan ostobaságot tenni, és tőlünk is követelni, mint a nemi aberrációk és az iszlám kontroll nélküli, örömteli, és egyidejű befogadása – és kikérik maguknak, hogy nekünk erről más véleményünk "mer lenni".

Nem árt világosan látni, hogy az elit ezt a saját jól felfogott érdekében teszi. Az LMBT-ből, az iszlám invázióból, a társadalmi csoportok verbális és fizikai konfliktusaiból és az országok egymás elleni háborúzásából is óriási pénzekre tesznek szert. Válogatás nélkül megragadnak minden eszközt a GDP állandó növekedésének fenntartására, mert – a hitelpénzrendszeren keresztül – ez tartja őket a társadalom tetején. De persze nem erről beszélnek, hanem szépeket mondanak nekünk emberségről, szolidaritásról, mert a legtöbb ember tényleg érzelem-vezérelt, a pénz és a gazdaság működését pedig nem érti.

Ha fontolgatom a balliberálisok európai értékekre hivatkozó érvelését az LMBT és az iszlám elfogadásáról, csak arra jutok, hogy nem értem. El tudunk képzelni Teheránban, Rijádban vagy Bagdadban egy pride menetnek hívott magamutogatást, csipkés ruhában seggüket rázó kirúzsozott homoszexuálisokkal és transzneműekkel, a pápát és Mohamedet ábrázoló gúnyrajzokkal? (Nem, nincs bajom a homoszexuálisokkal. Kimondottan tisztelem, sokra tartom és szeretem közülük azokat, akik azt a sok csodát alkották és alkotják, amik az emberiségnek annyira javára válnak, de a nem-zsenikkel sincs bajom. Általában. Csak azt a provokatív, szemtelen eszmei, erkölcsi erőszakosságot nem szeretem, ami például a pride-menetekben megnyilvánul. Ez számomra ugyanaz az elutasítandó agresszivitás, amit az iszlám is képvisel.) Az ostoba (vagy tudatosan hazug) balliberálisok vajon hogy gondolják ezt az LMBT-iszlám koedukációt egy olyan Európában, amelyben hamarosan a muszlimok lesznek többen – ha hagyjuk, hogy így folytatódjon? De egyáltalán van-e még mód a dolgok menetén változtatni? Van-e elég szellemi, erkölcsi – és bizony gazdasági – erőnk más irányt szabni a történéseknek?

*

Hogy történhet meg, hogy gyerekeknek reklámozzák a gendert vannak lányok fütyivel és fiúk puncival... feliratú, a szövegnek megfelelő rajzokkal ellátott plakátokkal? Mondhatnánk, hogy csak a másmilyenek elfogadtatásáról van szó, mint a szellemi fogyatékosak vagy mozgásukban korlátozottak esetén, csakhogy az ilyen plakátok azt sugallják (tehát azt tanítják) a világot éppen megismerő kicsiknek, hogy minden második ember transznemű. Ez nyilvánvaló hazugság, a gyerekek tudatos megtévesztése, de ezt mégis szabad, sőt a hatalom által támogatott tevékenység.

Hogy történhet meg, hogy amikor a konzervatívok ellen-kampányt indítanak, őket megbüntetik szeméremsértés és gyűlöletbeszéd miatt, sőt az ő buszukat, mint a bűnelkövetés eszközét lefoglalják? Hogy fért meg a hatóság prüdériája a kisgyerekeknek szóló gender reklámmal, a puncival rajzolt kisfiúkkal, fütyivel rajzolt kislányokkal, és miért használhatta az egyik fél a punci és fütyi szavakat, ami a másik fél esetén szeméremsértő?

A történelem során a gazdagodással, és kulturáltsággal arányosan javult a fogyatékkal élők elfogadottsága, és ez helyes. De elfogadhatatlan, hogy szolidaritásra nevelés címén gender ideológiát népszerűsítsenek a kisgyerekeinknek, el akarják hitetni velük, hogy a fejlődési rendellenességek normális dolgok, hogy természetes lenne, ha az emberek fele megváltoztatná a nemét, hogy jó, ha egynemű gyerekek szájon csókolják egymást.

Ott tartunk, hogy gendervita során egy hivatásos nevelő tromfolja le vitapartnerét azzal, hogy „veszélyesnek látom az álláspontját, mert a szép eszmék leple alatt tetten érhető a társadalom átnevelésének szándéka”. Letaglózó, hogy egy gender studies professzor vádol a társadalom átnevelésének szándékával, hiszen éppen a genderideológia terjesztői akarják több ezer éves társadalmi tradíciók felrúgására rávenni az embereket. Mennyire jellemző álliberális sunyiság, megvádolni az ellenfelet azzal, amit maguk tesznek.

Mivé vált a csodált Nyugat? Hová lettek a racionalitást, egyenjogúságot, igazságot és szabadságot követelő eszmék? Mifajta liberalizmus az, amely az egyik félnek engedi hirdetni a nézeteit, a másiknak tiltja? Milyen liberalizmus az, amely a hazugság terjesztését támogatja, az igazság kimondását bünteti? Mi történik a világgal?