2017. okt 23.

Gyűlölködés

írta: F. Szabó
Gyűlölködés

A balliberálisok kampányszerűen gyűlöletkeltéssel vádolják a jobboldali, konzervatív nézeteket vallókat. Nemcsak nálunk, hanem szerte a nyugati világban. Szokásos szómágiájukkal gyűlöletkeltésnek titulálják a konzervatívok védekezését a dúsgazdagok és a balliberálisok (árulkodóan egybevágó) társadalomátalakítási tervei ellen.

Ha meg akarjuk előzni a múlt ismétlődését, emlékeznünk kell rá, hogy kevés gyűlölködőbb társaság van az ellenfeleiket gyűlölködéssel vádló balliberálisoknál. Szellemi elődeik a francia forradalomban tizenháromezer ember guillotine alá küldésével és egy ellenálló megye százhetvenezer lakójának leágyúzásával indították útjára „igazságos” és „racionális” világukat. Aztán hadsereggel rontottak a világra, terjeszteni a szabadság, egyenlőség, testvériség és a ráció eszméit. Végül hetven-nyolcvanmillió – a társadalmat tőlük eltérő módon képzelő – ember megölésével teljesedtek ki Oroszországban és Kínában. És akkor még nem említettem a társadalommérnökség fasiszta változatát (akik azért nevezték magukat szocialistának, mert szocialisták voltak, internacionalista testvéreikhez hasonló elvekkel, erkölcsökkel és tettekkel).

A mindent jobban tudó, szakértelmükre oly büszke balliberálisok most éppen egy globális „nyílt” társadalomba hajtanák a világ népeit. Mindig harcolniuk kell valami újért, és mindig az egész világban gondolkodnak. Az elképzelt globális nyílt társadalmukban az emberek szabadon elmondhatják gondolataikat, megvitathatják elképzeléseiket, és dönthetnek a társadalmuk megszervezéséről. Képzeletben persze, ahogy egy elképzelt társadalomhoz illik. A valóságban viszont mi már megtapasztaltuk, hogy a balliberálisok szóértelmezése mindig nagyon eltér a hagyományostól, az elfogadottól. Az ő eszmei liberalizmusuk a gyakorlatban igen erős korlátokkal liberális, az elvi demokráciájuk a gyakorlatban semennyire nem demokratikus. A gyakorlati politikában csak az versenyezhet érdemi eséllyel, aki dúsgazdag támogatókkal rendelkezik, tehát úgy beszél (de legalábbis úgy cselekszik a választások után), ahogy a dúsgazdagoknak megfelel – akkor is, ha amúgy baloldalinak hazudják magukat. A balliberálisokat bírálni szerintük minimum nem korrekt, de sokkal inkább gyalázat, a múltról vallott állításaikban nem kételkedhetünk, a jövőre vonatkozó elképzeléseiket pedig csak annyira vitathatjuk, amennyi az ő demokráciafelfogásukba belefér. Minden más gyűlöletkeltésnek számít.

*

Néhány sor a safeplace.blog.hu címoldaláról, egy magát toleránsnak tekintő „kulturbalostól”, aki talán észre sem veszi, hogy bugyog szavaiból a gyűlölet:

„A tolerancia, az odafigyelés és az elfogadás helye – mocskos tetű gyűlölködőknek kívül tágasabb!

Üdvözlök minden progresszív, haladó szellemiségű, magasan képzett genderszakos, feminista és kulturbalos értelmiségit. Úgy érzed, kell egy hely, ahol elfogadnak olyannak, amilyen vagy? Ahol nem bélyegeznek meg, ha demiszexuális furry transgenderként éled értékes életed? Ahol a neked megfelelő névmást használják veled kapcsolatban? Egy hely, ami a béke, a tolerancia és az egymásra való odafigyelés szigete? Akkor jó helyen jársz. Csatlakozz hozzánk, és élvezd, hogy a tolerancia e puha, védett fészkébe egyetlen elnyomó, rasszista, cisz, fehér dög sem teheti be a mocskos lábát!” 

(Mellbevágó. Mellesleg meg milyen nevetséges a „neked megfelelő névmás” követelése egy magyar nyelvű blogon)

*

Veszélyesnek látom az álláspontját, mert a szép eszmék leple alatt tetten érhető a társadalom átnevelésének szándéka”. A CEU gender professzora mondja ezt a hagyományos erkölcsi elveket védő vitapartnerének. Egy balliberális ember, aki effektíve azzal keresi kenyerét, hogy átnevelje a társadalmat egy minden korábbival ellenkező eszmerendszer elfogadására. Újra kellett olvasnom, hátha félreértettem. Ezt bizonyára csak a keresztény vitapartner mondhatta a gender professzornak. De nem. Annyira jellemző a baloldalra: vádold meg az ellenfeled azzal, amit te csinálsz.

Amit a professzor(nő) oktat, és amit eszmetársai a társadalomról hirdetnek, az szavakban új. De a gondolkodásmód régi:

A Föld fog sarkából kidőlni,
Semmik vagyunk, s minden leszünk ...

És nemzetközivé lesz
Holnapra a világ.

Forgassuk fel ismét a világot. De már ne a proletárokért, azt tessék elfelejteni. Most a melegekért, leszbikusokért és minden nemi aberráltért. És az iszlám Európáért. Hunyadit, Zrínyit, Dobót is tessék elfelejteni, mint a proletárokat. A nemzetközivé váló világ, az speciel még aktuális, sőt aktuálisabb, mint valaha. No nations. Lényeg, hogy forgassuk fel a világot. Ez még mindig a társadalom javításának legkorszerűbb balliberális módszere, a rombolva építés, a felforgatás, a sarkából kidöntés. Ez számukra sosem avul el. Valójában ők is hagyománytisztelők, a saját hagyományaik tisztelői.

Mi viszont sose feledkezzünk meg a hetven-nyolcvanmillió áldozatukról, mert az is a hagyományuk része.

(Utólag az áldozatok számát illetően pontosítanék. Jordan Peterson professzor mondta egy posztmodern kommunizmus-rajongónak: "Sajnálom. Már kipróbáltuk, és nem működött. Ezt százmillió holttest bizonyítja. Ez nekem sok, és ha neked nem elég, akkor komolyan el kellene gondolkodnod a történelemtudásod vagy a jellemed állapotáról.")

*

A hamis, hazudós-elhallgatós, manipulatív balliberálisok megérdemelnek egy hozzájuk hasonló mentalitású jobboldalt. Azzal vigasztalom magam, és mentegetem Orbán módszereit, hogy valószínűleg nem is lehet másként győzni ellenük, csak a saját módszereikkel, a saját fegyvereikkel.

Szólj hozzá

iszlám gender gyűlölködés balliberálisok konzervatívok Orbán szupergazdagok CEU